Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
A rendőrök órákon belül beazonosították és elfogták a tettest.
A támadás után néhány órával elfogták a rendőrök azt a férfit, aki csütörtök kora reggel megkéselt egy másik férfit Budapesten, az 1-es villamoson – közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A tájékoztatás szerint a támadás fél 6-kor a Mester utcánál történt, a megsebesített férfit kórházba vitték. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a késelő után; ennek eredményeként a VIII. kerületben elfogták a gyanúsítottat, egy 40 éves budapesti férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indított eljárást – áll a közleményben.
(MTI)
(Nyitókép forrása: youtube.com)